6 kicsi autó

A kicsi autó egyre népszerűbb a vásárlók között. Bizonyára minden autó méretnek meg vannak a maga előnyei és hátrányai is. Elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mekkora az a járgány, amit kicsinek lehetne nevezni, hiszen a múltkor arról olvashattak, hogy ma már nyomtatni is lehet autót. Na jó, nem a játékautókra gondolok, hanem az igazira, a felnőtteknek valóra. Megint csak Google barátomhoz fordultam tanácsért. A felkínált választékból az alábbiakban a 6 kedvencemről olvashatnak.

1. Pasquali Risciò

A fenti képen látható sárga, 3 kerekű, elektromos mini autó hasonlít az indiai riksára, legalábbis az olaszok szerint. Még a nevével is utalnak erre a tényre “Risció”. A járműgyár amúgy traktorokat is készít. A kocsi teljes súlya 360 kg. Hosszúsága 2,19 méter, szélessége 1,15 méter és magassága 1,5 méter. Egy töltéssel kb. 50 kilométert tud megtenni maximum 40 km/óra sebességgel.

Ebből is látható, hogy kifejezetten nem az autópályára készült. Viszont két altípusa is van: egyszemélyes és kétszemélyes változata. Az előbbihez nem is kell vezetői jogosítvány, legalábbis Firenzében és környékén, ahol ez a kicsi kocsi készül.

2. Goggomobil Dart

Goggomobil-Dart kicsi autó

Goggomobil-Dart kicsi autó

Ez a mini autó trükkös, ugyanis a német Goggomobil kocsit utánozza és a nevét is onnan kapta. Azonban az ausztrál Buckle Motors gyárban készül. Az autó karosszériájának anyaga üvegszál, magassága 1,118 méter. Olyannyira rövid, hogy nincs is ajtaja, egyszerűen csak bele kell lépni. Kellemes, nyitott, nyári autó. A teljes súlya 345 kg, hossza 3 méter, szélessége 1,36 méter. A 15 lóerős motorjával maximálisan 104 km/óra sebességre képes. Csak ki ne vigyen belőle a szél!

3. Smart ForTwo

Smart-For-Two kicsi auto

Smart-For-Two kisautó

Ez a mini kocsi napjainkban is látható az utakon. A második világháború utáni spórolós időszak hozta létre ezt a modellt. A járgánnyal annyira könnyű parkolni és városban közlekedni, hogy sokan a szépséget félretették a kényelem érdekében. Nekem speciel tetszik, elfogadnék egy ilyet. A kétszemélyses Smart kocsi 2,69 méter hosszú, 1,66 méter széles és 1,55 méter magas. A motorja hátul van, ami újdonságnak számított a piacon való megjelenés idején. Hagyományos és nyitható tetejű verzióban is kapható.

4. Autobianchi Bianchina Transformabile

Autobianchi-Bianchina-Transformabile kicsi auto fotoja

Autobianchi-Bianchina-Transformabile kicsi autó

Ezt a pici olasz autót az Autobianchi gyártotta, igazából egy közös produkciója a Autobianchi, Fiat és Pirelli gyáraknak. Az autó negyven évig élt, 1955-től 1995-ig volt látható az olasz és európai utakon. A Fiat 500-as Autobianchi modelljét vették alapul és valóban a világ legkisebb autójának szánták. Hossza 2,985 méter, szélessége 1,34 méter és magassága 1,32 méter, súlya 510 kg. Eleinte 15 lóerős motorral szerelték fel, de ezt később lecserélték egy 17 lóerős masinára. A végső modellbe pedig 21 lóerőt szereltek, ez a típus közlekedett az 1995-ös megszűnésig.

5. Corbin Sparrow

Corbin-Sparrow kicsi auto

Corbin-Sparrow kicsi autó

Ezt a kicsi, 3 kerekű modellt 1999-ben kezdte el gyártani a Corbin Motors gyár. Akkor a világ még nem állt annyira készen az elektromos autók befogadására, mint manapság. A kocsi súlya 610 kg, hossza 2,438 méter, szélessége 1,219 méter, és 1,448 méter magas. Egy töltéssel 32 vagy 64 km-t lehet megtenni, a töltés idejétől függően. A maximális sebessége viszont egészen meglepő, 112 km/óra. A Myers Motors 2004-ben felvásárolta a Corbint és azt tervezi, hogy átalakítja a Sparrow modellt. Ehhez már anyagi befektetőket keres, sőt előrendelést is felvesz némi előleggel.

6. Coulson Car

Coulson-Car kisauto fotoja

Coulson-Car kiasutó

Amikor Austin Coulson egy texasi férfi előállt azal az ötlettel, hogy megcsinálja a világ legkisebb autóját, a családja nem volt elragadtatva. Austin azonban a fejébe vette, hogy ő bizony bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Így is történt, és megszületett az a mini autó, ami még egyáltalán kocsinak tekinthető.

A járgány magassága 0,635 m, szélessége 0,654 m és hossza 1,26 méter. Mindenesetre a tervező gondoskodott arról, hogy a kocsit jogszerűen is lehessen az utakon használni. Az előírásoknak megfelelően mindennnel felszerelte, például biztonsági övvel, ablaktörlőkkel, dudával is.

A Coulson modellt az alacsony sebességű autók kategóriájába sorolták be, mert óránként maximum 53 km-t képes megtenni az 1,89 liter űrtartalmú tankban levő benzinnel. A kocsi karosszériája az 1957-es Chevrolet Bel Air típusra emlékeztet, a motorját egy gyerek quad motorból kölcsönözték, a kocsi orra pedig a P51 Mustang típusú harci replőre utal.

Ford-Ranger-Wildtrak jatek auto

Ford-Ranger-Wildtrak játék autó

+1 Ford Ranger Wildtrak – játékautó

Ha már az előző kicsi kocsi motorja egy gyermekjátékból való, csak összehasonlításként álljon itt a Ford Ranger Wildtrak. Ez pedig nem más, mint egy játékautó a 3-8 éves korosztálynak az Amazon kínálatából. A járgány hossza 1,33 méter, szélessége és magassága 74 cm. Picit talán nagyobb az Austin Coulson kocsinál, nem?

Lejegyezte: MK